Hátlap: Körben kereszt, körülötte vonalak.
2008. november 26., szerda
HLÉ 15: Könyves Kálmán dénárja (Huszár 35)
HLÉ 11: I. László dénárja (Huszár 26)
HLÉ 2: Orseolo Péter ezüstpénze (Huszár 6)
HLÉ 1: Szent István ezüstpénze (Huszár 1)
Előlapján: STEPHANVS REX
Hátlapján: REGIA CIVITAS
Az éremtár kiállításának 1-es számú darabja ez a Szent István királynak tulajdonított dénár. De valóban államalapító uralkodónk idejében verték ezt az ezüstpénzt? Erről már megoszlanak a vélemények.
A középkori Európában kizárólag az „Isten kegyelméből” való uralkodókat illette meg szuverenitásuk alapján a pénzverési jog. A STEPHANUS REX köriratú denár megjelenését a kutatók a múlt század első felééig egyértelműen Szent István trónra jutásának idejére tették. Ezt jórészt gazdasági okokkal magyarázták. A X. században a kalandozások csökkenésével a külföldről zsákmányolt pénzek lassan elapadtak, és csökkent az arab dirhemek beáramlása is. Az egyetlen biztos pénz a bizánci arany volt ekkor a Kárpát-medencében. A mindennapi forgalomban ezek használata azonban nehézkes volt. Emellett természetesen a királyi felségjog is logikussá tette a pénzverés megindulását a trónralépést követően.
Ezt, a sokáig szilárdan álló nézetet elsőként László Gyula kérdőjelezte meg. Szerinte ezek a pénzek részben Géza fejedelem veretei voltak. Két fő érve volt ennek alátámasztására. Az egyik, hogy az érmék súlya és ábrája sok egyezséget mutat II. Henrik bajor herceg vereteivel. Az átlagsúlyuk hasonló volt, az éremkép: a belső kört négy mezőre osztó kereszt megegyezett. Ez azonban más német pénzeken is jellemző volt. A kereszt által négy részre osztott mezőben meglévő háromszög alakú ékek azonban Szent István apósának pénzein volt jellemző ebben az időszakban. Másik érve az érmék írásmódja volt. A pénzek egy részének hátlapja nem a nyugati kereszténység által használt latin írás vonalvezetését használta, hanem az úgynevezett retrográd módon az ősi magyar írásnak megfelelően jobbról balra vezetve készültek. Géza fejedelem keresztségben az István nevet kapta és az ő korában gyakran használták ezt az írásmódot. László Gyula emellett azt hangsúlyozza, hogy a Géza idején elmaradt nyugati pénzek hiányát csakis önálló pénzkibocsátással lehetett pótolni.
Arra már Hóman Bálint is rámutatott, hogy a hátlapi körirat: REGIA CIVITAS a regensburgi bajor pénzekkel áll rokonságban. A regensburgi denárok 970-1009-ig ugyanis Regina Civitas köriratúak voltak. A REGIA CIVITAS köriratú magyar pénzek természetesen nem Regensburgra, hanem az akkori királyi székhelyre, Esztergomra utalnak, feltehetően az ottani verdében is készültek ezek a dénárok. Az egyébként, hogy a magyar ötvösök nem a bajor mintát másolták szolgaian, hanem saját ízlésviláguknak megfelelően alakították az éremképet, jól látható abból, hogy a feltehetően a STEPHANVS REX köriratú dénárnál is korábban vert, a numizmatikusok körében 0. sorszámú darabként ismert LANCEA REGIS feliratú és a királyi hatalom jelképét, a lándzsát ábrázoló dénár hátlapjára egy karoling templom képe került, ami ugyanakkor egy honfoglalás kori motívumra is emlékeztet. De hogy Géza fejedelem alatt avagy Szent István alatt verték-e ezeket a pénzeket, bizonytalan.
Tovább nehezíti a kérdés eldöntését egy figyelmen kívül nem hagyható régészeti tény, ami alapján a kutatók egy része kifejezetten Szent István uralkodásának második felére teszi az első magyar pénz megjelenését. Ez pedig az, hogy Szent István pénzei a leletekben gyakran egybeesnek Péter, Aba Sámuel és I. András pénzeivel. Ez arra utal, hogy a kibocsátás csak 1015-20 körül kezdődött. Európában csak 1015 utáni kincsleletekben fordul elő Szent István pénze. A régészeti érveket felsorakoztatók ugyanakkor eddig nem tudtak választ adni arra, hogy a kérdéses időszak pénzhiányos időszakában az észak-déli és Duna-menti kereskedelemnek pénzszükségletét hogyan elégítették ki.
Az első magyar dénárok kitűnő minőségű ezüstből készültek, így külföldön is szívesen fogadták őket. Nyugat-Európában és főként Skandináviában igen gyakoriak az éremleletekben. Utóbbi helyen még másolásukkal, hamisításukkal is megpróbálkoztak. A hamisítók a magyar dénár nemzetközi jó hírét próbálták saját hasznukra fordítani, de a pénzek elnagyolt, igénytelen kivitelezése rögtön elárulja, hogy nem magyar verdében készültek ezek.